London városa bővelkedik a bizarr és váratlan történetekben és helyekben. Némelyik különösen megragadta a képzeletemet, ezek közül szeretnék néhányat megosztani.
A londoni magánutca ami Ely volt
Van egy utca London közepén, ami 1290 és 1772 között Ely püspöke tulajdonában volt. Ely place a neve, és onnan nyílik az egyik legrégebbi, még most is álló templom, a St Ethelreda's Church ami a 13. században épült. Nem túl messze tőle pedig egy történelmi kocsma, a Ye Olde Mitre található. A templom inkább kápolnának nevezhető, de nagyon kis aranyos és van egy szép üvegablaka. Amennyire tudom, az utca most is magánkézben van, és egy kerítés van az elején amivel be lehet zárni, ha úgy akarják.
Van egy utca London közepén, ami 1290 és 1772 között Ely püspöke tulajdonában volt. Ely place a neve, és onnan nyílik az egyik legrégebbi, még most is álló templom, a St Ethelreda's Church ami a 13. században épült. Nem túl messze tőle pedig egy történelmi kocsma, a Ye Olde Mitre található. A templom inkább kápolnának nevezhető, de nagyon kis aranyos és van egy szép üvegablaka. Amennyire tudom, az utca most is magánkézben van, és egy kerítés van az elején amivel be lehet zárni, ha úgy akarják.
Kellemes séta a sírok között
London tele van kisebb temetőkkel különböző korokból. Van itt a kolera és pestis áldozatainak létre hozott nyughely, művészek és politikusoknak fenntartott kellemes lugas, középkori, viktoriánus és modern temető. Egy részüket pedig parkká alakították, ahol jót sétálhat az ember és gyönyörködhet a szép emlékművekben, felkeresheti kedvenc írójának nyughelyét, vagy akár egy padon megebédelhet. Ezt sokan meg is teszik. Legtöbbször táblák tájékoztatnak a terület történetéről, a nevesebb oda temetett személyekről, ha vannak. A képen található például a St Georges Gardens táblája. Egy másik képen látható William Blake sírja a Bunhill Fields temetőben (az őszi levelekkel tarkított sír) és John Bunyané ugyanott. Mellesleg Daniel Dafoe is ott nyugszik. Nekem roppant szimpatikus ez a fajta műemlékmegőrzés, egyszerre hasznosítja a teret és megtartja emlékezetben a múltat. Érdemes megnézni ezeket a temetőkerteket, melyek a nyugalom szigetei a nyüzsgő fővárosban.
London tele van kisebb temetőkkel különböző korokból. Van itt a kolera és pestis áldozatainak létre hozott nyughely, művészek és politikusoknak fenntartott kellemes lugas, középkori, viktoriánus és modern temető. Egy részüket pedig parkká alakították, ahol jót sétálhat az ember és gyönyörködhet a szép emlékművekben, felkeresheti kedvenc írójának nyughelyét, vagy akár egy padon megebédelhet. Ezt sokan meg is teszik. Legtöbbször táblák tájékoztatnak a terület történetéről, a nevesebb oda temetett személyekről, ha vannak. A képen található például a St Georges Gardens táblája. Egy másik képen látható William Blake sírja a Bunhill Fields temetőben (az őszi levelekkel tarkított sír) és John Bunyané ugyanott. Mellesleg Daniel Dafoe is ott nyugszik. Nekem roppant szimpatikus ez a fajta műemlékmegőrzés, egyszerre hasznosítja a teret és megtartja emlékezetben a múltat. Érdemes megnézni ezeket a temetőkerteket, melyek a nyugalom szigetei a nyüzsgő fővárosban.
Thomas Hardy, temetői tolvajok és a vasútépítés
Ha már sírkövekről van szó... Egykor, a viktoriánus időkben, sokan egy jól jövedelmező bár bizarr és illegális tevékenységet űztek. Az éj leple alatt nemrégiben eltemetett emberek testét ásták ki a temetőből és adták el különböző, főleg orvosi célra. "Bodysnatcher" volt ezen emberek szép angol neve. A St Pancreas Old Church nevű templom kertjében található temető hírhedt célpont volt bodysnatcher körökben. Ám az ipari fejlődés közepette, amikor az 1860-as évek közepén a Midland Grand Railway vágányrendszerének kiépítése egyre több és több földterületet kívánt, különösen, mivel a Kings Cross és St Pancreas vasútállomások a templom közvetlen közelében voltak, szükség volt a temető egy részére is. A londoni püspök megbízta Arthur Blomfield építészt, hogy oldja meg a sírok feltárását és átvitelét egy nagy közös sírhelybe máshová, hogy legyen hely a síneknek. Blomfield pedig rábízta az egész munkát fiatal asszisztensére, Thomas Hardyra. (aki nem lenne jártas az angol irodalomban, Hardyt később regényei és versei a nagy klasszikusok közé emelték) Miután elvégezték a munkát, elég sok felesleges sírkő maradt, amit a templom mellett egy kőrisfa köré hordtak amolyan furcsa művészi alkotásként körkörös mintába elhelyezve. Ez a kupac ma is látható, és Hardy Tree néven ismert.
Földalatti folyók, a Fleet
A terület amire London épült a kezdetekben tele volt kisebb folyókkal, amik a Temzébe ömlöttek. Ezeket az évtizedek során és a város növekedésével arányosan egyre eltüntették, a 19. század közepén épült csatornarendszerbe vezették, közparktavakat csináltak belőlük vagy egyszerűen ráépítkeztek. Némelyik nevet kölcsönzött a fölötte található utcának, mint például a Fleet. A Fleet legendásan bűzös folyó volt, amiben döglött kutyáktól a vágóhídi állatmaradványokig minden úszkált, bár néha hasznos szolgálatot teljesített, rajta húzták fel például a köveket a Szent Pál székesegyház építéséhez. Később a Fleet Street arról lett híres, hogy a nyomdászok és újságírók utcája, nagyon sokáig itt is működtek Anglia legnagyobb lapjai. Aztán szép lassan elköltöztek Canary Warf felé... No mindegy, ami a mai napig itt maradt, az egy kicsit eldugott, házak közé bújtatott templom, a St Bride's, ami a "nyomdászok temploma" volt. A jelenlegi épületet Christopher Wren építette, aki a nagy londoni tűzvész utáni újjáépítés legnagyobb részét a kezébe vehette. Az alagsorában van egy kis múzeum a történetéről, roppant érdekes. Van itt szó nyomdákról, temetőrablók elleni védekezésről, és persze a templom tornyáról, ami állítólag az első esküvői tortát inspirálta 1703-ban.
Rene-reneszánsz
A város egyik leghíresebb hajdan volt épülete Shakespeare Globe színháza. 1599-ben építette a drámaíró színésztársulatával, a Lordkamarás Embereivel közösen, de majd 15 év múlva leégett. Később újra felépítették, majd a puritanizmus térnyerésének idején lebontották (1644-ben). Egy amerikai színész, rendező és producer, Sam Wanamaker, 1970-ben létrehozott egy Globe Playhouse Trust-ot, amelynek segítségével a színház újjáépítését finanszírozták, és 1997-ben meg is nyílt. Közel áll az eredeti helyéhez, de nem pontosan ott. A színházlátogatás ugyanúgy zajlik, mint akkoriban, a drágább jegyek tulajdonosai felülhetnek, s akár párnát is bérelhetnek, az olcsó, 5 fontos jegyért cserébe pedig érkezési sorrendben az udvaron lehet elhelyezkedni, állva. Ezeket az álló embereket nevezik yardlingnek vagy groundlingnek, és meg kell mondjam, magam is büszke soraik közé tartozom. Három Shakespeare darabot álltam végig, és mind hallatlanul érdekes volt, zseniális rendezéssel, a hely maximális kihasználásával. Színészek lejöttek az udvarba, átvágtak rajta, egy mit sem sejtő néző kezébe nyomtak egy lándzsát, papírdarabeső is ért, illetve kiáltványokat nyilaztak közénk, valamint egyszer leköpték az első sorokat. De az angol színházak zsenialitásáról majd máskor. Szóval a Globe, ahol eredeti régizene megy, és ha esik az eső, a groundlingek megáznak. Nagyon kedvelem még benne azt, hogy a pénztár közelében van egy vonal, ami mögött közvetlenül az előadás előtt felsorakozhatnak azok, akik szeretnének eljönni de nem tudtak jegyet venni. Ha valakinek felesleges jegye van, odamehet a sorhoz és lebizniszelik egymás között, így semmi nem megy veszendőbe. :) Egy másik tradíció, legalábbis úgy tűnik, hogy az, hogy az utolsó előadáson a társulat rózsákat dobál a közönség közé, és utána elmegy bulizni a színház melletti Hattyúba, pont mint Shakespeare idején. Majd egyszer elmesélem hogy milyen volt kívülről nézni, miközben hajnali kettőig két osztrák és egy amerikai lány társaságában vártam hogy Roger Allem kijöjjön és autogramot adjon nekünk.
Társadalmi graffitik
Londonban komoly hagyománya van az utcai festőművészetnek. Generációk dekorálták kis a falakat, nem ritkán társadalmi, politikai üzeneteket sugallva képeikkel. Nem igazán értek hozzá, milyen technikák, csoportok, irányelvek vannak, de lépten-nyomon bele lehet botlani ötletes, elgondolkodtató ábrákba, képekbe, ez pedig a laikus számára is élvezetes. A leghíresebb grafiti művész Banksy, egy titokzatos és arcát sehol meg nem mutató férfi (vagy egy csoport, ki tudja?), akinek munkássága több országot ölel fel, művei pedig most már roppant értékesek. Banksy humoros, szarkasztikus módon figuráz ki vagy foglal állást olyan jelenségek ellen, mint a háború, kapitalizmus, monarchia, sznobizmus, stb. Londonban még mindig fellelhető néhány képe, bár nagy részüket lemeszelték, néhány közülük Farringdon közelében, illetve Shoreditch-ben, itt láttam én is egyet.
Kék rendőrségi telefonfülke
Az 1920-as évektől kezdve használták Angliában ezt a kékre festett dobozt. Tulajdonképpen olyan volt, mint egy miniatűr rendőrségi iroda, ahol a rendőrök ebédszünetet tarthattak, nyomtatványokat tölthettek ki, vagy akár bezárhattak egy letartóztatottat, amíg egy rendőrautó meg nem jelent hogy elszállítsa. Bent egy telefon is helyet kapott, amin keresztül a segítséget kérő publikum el tudta érni a rendőrséget, vagy a kolega betelefonálhatott. Ma már nem használják őket, a többség le lett bontva, de egy-kettőt fellelhet az ember, ha ügyes. Earls Court környékén van egy, bár ha jól tudom csak a 90-es években tették oda, pont a metróállomás előtt, jól észrevehető helyen. A Doctor Who nevű, immár több mint 50 éves TV műsor rajongói gyakran felkeresik ezt a helyet, mivel a "Doktor" nevű földönkívüli űrhajója úgy néz ki, mint egy ilyen telefonfülke. A történet szerint a TARDIS nevű űrhajó fel lett ugyan szerelve az álcázást elősegítő rendszerrel, de az útközben elromlott, és beragadt a telefonfülkére.
Sherlock Holmes
Arthur Conan Doyle fiktív hőse, a híres nyomozó bizony itt élt, Londonban. Házából múzeumot csináltak, a leírásoknak pontosan megfelelőt. Én még akkor láttam, amikor az új BBC sorozat nem létzett, ezért minden sorban állás nélkül el tudtam menni és szép nyugodtan megnézni. Roppant érdekes volt, hatalmas mennyiségű korabeli tárggyal telepakolva, és egy úriember Watsonnak öltözve még beszélgetett is velem. De a múzeum minden alkalmazottja be volt öltözve szolgálónak, rendőrnek vagy más, korhű jellegű ruhába bújt. Amióta a sorozat rekordnépszerűségre tett szert, végeláthatatlan sorok várnak az épület előtt, és minden megdrágult. A kép itt nem a múzeumban készült, hanem a Trafalgartól nem oly messze található Sherlock Holmes Pub első emeletén, ahol berendeztek egy holmesi dolgozószobát, nagyon klassz. De ha már a sorozatról beszélünk, no az aztán igazán megdobta London néhány helyének népszerűségét. A St. Bartholomew's Kórház, aminek tetejéről Sherlock leugrott, szinte zarándokhellyé vált például, emlékszem a 2-3 évad között jártam ott, és egy közeli telefonfülke tele volt ragasztva bátorító üzenetekkel és "Én hiszek Sherlockban" cetlikkel. Egészen elképesztő volt.
Rene-reneszánsz
A város egyik leghíresebb hajdan volt épülete Shakespeare Globe színháza. 1599-ben építette a drámaíró színésztársulatával, a Lordkamarás Embereivel közösen, de majd 15 év múlva leégett. Később újra felépítették, majd a puritanizmus térnyerésének idején lebontották (1644-ben). Egy amerikai színész, rendező és producer, Sam Wanamaker, 1970-ben létrehozott egy Globe Playhouse Trust-ot, amelynek segítségével a színház újjáépítését finanszírozták, és 1997-ben meg is nyílt. Közel áll az eredeti helyéhez, de nem pontosan ott. A színházlátogatás ugyanúgy zajlik, mint akkoriban, a drágább jegyek tulajdonosai felülhetnek, s akár párnát is bérelhetnek, az olcsó, 5 fontos jegyért cserébe pedig érkezési sorrendben az udvaron lehet elhelyezkedni, állva. Ezeket az álló embereket nevezik yardlingnek vagy groundlingnek, és meg kell mondjam, magam is büszke soraik közé tartozom. Három Shakespeare darabot álltam végig, és mind hallatlanul érdekes volt, zseniális rendezéssel, a hely maximális kihasználásával. Színészek lejöttek az udvarba, átvágtak rajta, egy mit sem sejtő néző kezébe nyomtak egy lándzsát, papírdarabeső is ért, illetve kiáltványokat nyilaztak közénk, valamint egyszer leköpték az első sorokat. De az angol színházak zsenialitásáról majd máskor. Szóval a Globe, ahol eredeti régizene megy, és ha esik az eső, a groundlingek megáznak. Nagyon kedvelem még benne azt, hogy a pénztár közelében van egy vonal, ami mögött közvetlenül az előadás előtt felsorakozhatnak azok, akik szeretnének eljönni de nem tudtak jegyet venni. Ha valakinek felesleges jegye van, odamehet a sorhoz és lebizniszelik egymás között, így semmi nem megy veszendőbe. :) Egy másik tradíció, legalábbis úgy tűnik, hogy az, hogy az utolsó előadáson a társulat rózsákat dobál a közönség közé, és utána elmegy bulizni a színház melletti Hattyúba, pont mint Shakespeare idején. Majd egyszer elmesélem hogy milyen volt kívülről nézni, miközben hajnali kettőig két osztrák és egy amerikai lány társaságában vártam hogy Roger Allem kijöjjön és autogramot adjon nekünk.
Társadalmi graffitik
Londonban komoly hagyománya van az utcai festőművészetnek. Generációk dekorálták kis a falakat, nem ritkán társadalmi, politikai üzeneteket sugallva képeikkel. Nem igazán értek hozzá, milyen technikák, csoportok, irányelvek vannak, de lépten-nyomon bele lehet botlani ötletes, elgondolkodtató ábrákba, képekbe, ez pedig a laikus számára is élvezetes. A leghíresebb grafiti művész Banksy, egy titokzatos és arcát sehol meg nem mutató férfi (vagy egy csoport, ki tudja?), akinek munkássága több országot ölel fel, művei pedig most már roppant értékesek. Banksy humoros, szarkasztikus módon figuráz ki vagy foglal állást olyan jelenségek ellen, mint a háború, kapitalizmus, monarchia, sznobizmus, stb. Londonban még mindig fellelhető néhány képe, bár nagy részüket lemeszelték, néhány közülük Farringdon közelében, illetve Shoreditch-ben, itt láttam én is egyet.Kék rendőrségi telefonfülke
Az 1920-as évektől kezdve használták Angliában ezt a kékre festett dobozt. Tulajdonképpen olyan volt, mint egy miniatűr rendőrségi iroda, ahol a rendőrök ebédszünetet tarthattak, nyomtatványokat tölthettek ki, vagy akár bezárhattak egy letartóztatottat, amíg egy rendőrautó meg nem jelent hogy elszállítsa. Bent egy telefon is helyet kapott, amin keresztül a segítséget kérő publikum el tudta érni a rendőrséget, vagy a kolega betelefonálhatott. Ma már nem használják őket, a többség le lett bontva, de egy-kettőt fellelhet az ember, ha ügyes. Earls Court környékén van egy, bár ha jól tudom csak a 90-es években tették oda, pont a metróállomás előtt, jól észrevehető helyen. A Doctor Who nevű, immár több mint 50 éves TV műsor rajongói gyakran felkeresik ezt a helyet, mivel a "Doktor" nevű földönkívüli űrhajója úgy néz ki, mint egy ilyen telefonfülke. A történet szerint a TARDIS nevű űrhajó fel lett ugyan szerelve az álcázást elősegítő rendszerrel, de az útközben elromlott, és beragadt a telefonfülkére.Sherlock Holmes
Arthur Conan Doyle fiktív hőse, a híres nyomozó bizony itt élt, Londonban. Házából múzeumot csináltak, a leírásoknak pontosan megfelelőt. Én még akkor láttam, amikor az új BBC sorozat nem létzett, ezért minden sorban állás nélkül el tudtam menni és szép nyugodtan megnézni. Roppant érdekes volt, hatalmas mennyiségű korabeli tárggyal telepakolva, és egy úriember Watsonnak öltözve még beszélgetett is velem. De a múzeum minden alkalmazottja be volt öltözve szolgálónak, rendőrnek vagy más, korhű jellegű ruhába bújt. Amióta a sorozat rekordnépszerűségre tett szert, végeláthatatlan sorok várnak az épület előtt, és minden megdrágult. A kép itt nem a múzeumban készült, hanem a Trafalgartól nem oly messze található Sherlock Holmes Pub első emeletén, ahol berendeztek egy holmesi dolgozószobát, nagyon klassz. De ha már a sorozatról beszélünk, no az aztán igazán megdobta London néhány helyének népszerűségét. A St. Bartholomew's Kórház, aminek tetejéről Sherlock leugrott, szinte zarándokhellyé vált például, emlékszem a 2-3 évad között jártam ott, és egy közeli telefonfülke tele volt ragasztva bátorító üzenetekkel és "Én hiszek Sherlockban" cetlikkel. Egészen elképesztő volt.Ahol elverték Haynaut
Úgy tűnik a londoniakat sem hagyta hidegen a magyar szabadságharc kegyetlen leverése. Erről tanúskodik egy emléktábla Shakespeare Globe színházától nem messze, a Park Streeten, egy téglafalon.1850-ben ezen a helyen a Barclay and Perkins szeszfőzde szállítói felismerték az "osztrák mészárost", Haynaut, és jól elverték.Nos, egyenlőre ennyi. Ha szeretnél még érdekességeket olvasni Londonról, hadd javasoljam az Atlas Obscura könyvet és honlapot, megéri belenézni.
Minden múzeumok nagy öregje, amihez legalább egy nap kell hogy jól megnézzük, évezredeket és civilizációkat átívelő gyönyörűség. Ninivei agyagtáblakönyvtártól kezdve japán szamurájpáncélon át perzsa díszítésekig minden van itt. Hatalmas épület, gyönyörű könyvesbolttal és rengeteg látogatóval. Ha hallottál már olyasmikről, hogy a Rosetta kő, a Sutton Hoo mellett történt hajós temetés, hát mind itt vannak az ezekhez köthető tárgyak. Kihagyhatatlan!A honlapját is érdemes nézni, csináltak már több podcastot, online galériát a gyűjteményükről/ből.
