2018. február 21., szerda

Csodálatos London - az ingyen múzeumok világa

Szóval, mi is teszi Londont olyan érdekessé? Hát bizony elég sok minden. Egyik kedvenc városomról van szó ugyanis, több kedvenc könyvem fő- vagy mellékszereplőjéről. Először is beszéljünk a múzeumairól. 

A legizgibb Londoni múzeumok e sorok írásakor ingyenesek voltak. Ez hatalmas öröm a látogatónak, hiszen nagy nehezen összekuporgatott fontjait így jó kis pitékre és könyvekre költheti (lsd. prioritások :) ). A választék nagy, de vajon melyik intézmény érdemes a figyelmünkre? Itt következnek személyes kedvenceim:

Sir John Soane (1753 – 1837) korának híres építésze volt, ő alkotta a Bank of England és a Dulwich Picture Gallery épületét, valamint a saját házát is, lerombolva és újjá építve 3 házat a  Lincoln’s Inn Fields mellett (ami egyébként szintén gyönyörű, de majd erről máskor). Egy darabig az volt a terve, hogy múzeumot alakít ki ezen a helyen, ahol maketteket, terveket lehetett volna kiállítani, de később ezt elvetette. Antik tárgyakat, műkincseket is gyűjtött, és ezeket minden rendszer nélkül, össze-vissza helyezte el házában, mejd ahogy nőtt a gyűjtemény, egyre inkább kibővítette az épületet. Már életében hívta diákjait, hogy tekincsék meg a gyűjteményt, melyben olyan érdekességek is szerepelnek például, mint 1. Szeti egyiptomi fáraó koporsója. 1833-ben megegyezett a parlamenttel, hogy halála után a gyűjtemény az államé lesz, ha semmit sem változtatnak rajta, és ingyenesen látogathatóvá teszik hogy generációkat inspiráljon és ejtsen ámulatba. Ha bemegy az ember, elsőre rendezetleg zsúfoltságnak tűnik a belső, hamar rá lehet jönni, tulajdonképpen az egész ház egy nagy műalkotás!

London történetének múzeuma. Az őskortól napjainkig vezeti az embert az angol fővárosban, nagyon szórakoztató módon. Van például az épületben egy egész viktoriánus negyed, boltokkal, sikátorokkal. Akadnak fizetős időszaki kiállításai, azok is érdekesek lehetnek. Maga az épület kicsit furán megközelíthető, egy csigaszerű kör-belsőudvarba kell föl menni először, ahová elsőre nem feltétlenül egyértelmű, hogy hol van a feljáró az utca túloldalán. 
A múzeum épülete egyébként része a Barbican  Complex nevű 1960-as és 80-as években épült negyednek, amit a 2. világháború alatt lebombázott területre lett álmodva. Tipikus britt brutalista-minimalista épületegyüttes, ha valakit érdekli az ilyesmi, nagyon érdekes. Műemlékvédelem alatt áll. Van egy kertje, ami állítólag amolyan "titkos kert", kevéssé ismert és hangulatos.



Ez ugye egy működő könyvtár, talán a legnagyobb a földön, de az ingyenes kiállítása miatt felkerült a listára. Szavakban nem tudom kifejezni, mennyire lenyűgözött, amikor 3 hiábavaló próbálkozás után végre sikerült úgy időzíteni, hogy megnézhettem a kiállítást. Elég tágas teremben minden lépésnél valami kincsbe botlik az ember. Van itt Gutenberg Biblia, Magna Carta, különböző jegyzetek és kéziratok (Austen, Leonardo, Carroll, Handel), 2000 éves bibliaszöveg, perzsa és ír kódex, és még sok izgi dolog. A világ kultúrája egyetlen teremben.


Minden múzeumok nagy öregje, amihez legalább egy nap kell hogy jól megnézzük, évezredeket és civilizációkat átívelő gyönyörűség. Ninivei agyagtáblakönyvtártól kezdve japán szamurájpáncélon át perzsa díszítésekig minden van itt. Hatalmas épület, gyönyörű könyvesbolttal és rengeteg látogatóval. Ha hallottál már olyasmikről, hogy a Rosetta kő, a Sutton Hoo mellett történt hajós temetés, hát mind itt vannak az ezekhez köthető tárgyak. Kihagyhatatlan!A honlapját is érdemes nézni, csináltak már több podcastot, online galériát a gyűjteményükről/ből.

Az angol festészetet bemutató intézmény, a 16. századtól mostanáig. Dugig van olyan festők műveivel, mint Turner, Bacon, Spancer, Blake, Hockney, Millais, Hogarth, Waterhouse és Sargent. Ha kevés ismerős nevet olvastál itt, nyájas olvasó, ne keseredj el, nézz körül a múzeumban és garantálom, hogy látsz majd ismerős képeket, amiket utoljára az irodalomkönyved lapjain, vagy illusztrációként láttál. Itt is, mint több angol múzeumban, lelkes önkéntesek tartanak ingyenes tárlatvezetést elég gyakran, érdemes egy ilyet kinézni. 
A Tate Britain testvére a Tate Modern, megvallom őszintén nem igazán kedvelem zet az utóbbit, bár az épületből a kilátás gyönyörű.

Prominens helyen áll ez az épület, a Trafalgar square közepén, és sokan is látogatják. Európa különböző festőitől láthatóak itt képek, a 13. századtól a 20. század elejéig. Csak hogy néhány nevet említsek: van Eyck, Lippi, Botticelli, Dürer, Bellini, Leonardo, Cranach, Michelangelo, Raphael, Holbein, Bruegel, Veronese, Caravaggio, Rubens, Poussin, Van Dyck, Velázquez, Rembrandt, Vermeer, Canaletto, Goya, Turner, Constable, Ingres, Degas, Cézanne, Monet, Van Gogh. Hát igen.
A National Gallery mögött, kissé eldugva található a National Portrait Gallery (https://www.npg.org.uk/), ami portrékkal foglalkozik és szintén roppant érdekes.

7. National Maritime Museum, Greenwich
Hatalmas tengerészeti múzeum London egyik legizgibb részében, egy köpésre a Temzétől, a meridián vonaltól és a gyalogalagúttól. Aki mindigis hajóadmirális akart lenni, semmiképpen ne hagyja ki. Nagyon interaktív és szórakoztató, és még a helyszíne önmagában is megér egy látogatást, a 17. századi királynő háza lévén ugyanis.


Utolsónak egy kis érdekesség, amit egész véletlenül fedeztem fel:
A mai napig sok élet van ebben az épületben, ahol a szabadkőművesség történetéről láthat az ember egy nagyon érdekes kiállítást, és a könyvtárba is bekukkanthat. Nagyon egyedi hely. Bár való igaz, hogy roppant lelkesen kérnek mindenkit hogy írjon bele a látogatókönyvükbe, névvel-címmel együtt...

Nincsenek megjegyzések: