A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ebéd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ebéd. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. május 10., vasárnap

máj 9, szombat

Egész nap esett, de szerencsére, mire elmentem ebédelni Magnusszal, elállt. Halat ettem hagymaszósszal a Unicaféban, nagyon finom volt!

Aztán pedig, Lauttasaari szigetén zenetanárok koncertet tartottak. Elmentünk megnézni. Helyes kis sziget, nagyon külvárosi hangulatú. Még az sem rontotta el a kedvemet, hogy szörnyen fújt a szél. Odafele menet megálltunk egy nagyon helyes kis kávézóban megkérdezni az utat, ahol adnak a kávé mellé olvasnivalót is, helytörténeti könyveket, képregényt!!A koncerten játszott kürtös, oboista (aki egy Mozart C-dúr concerto-t hozott, amit én már játszottam anno fuvolán :) ), csellista, és egy Ravel kvartett, aminek hallatán felcsillant Magnus szeme. Íme egy youtube-os felvétel, nem az ahol én voltam, csak hogy halhassátok a művet. Tényleg jó! Főleg a második tétel...




Koncert után még hülyültünk egyet a játszótéren.

2009. május 4., hétfő

máj 3, vasárnap

Mise. Most először nincs Edward :(:( Azért elég szépen sikerült elénekelni a 4 szólamú nótát 3 szólamban :)(ez itt Rachel és Che)
Martinnak ez volt az utolsó vasárnapja itten :(:(
Kapott egy Szt Miklós-gyertyát emlékbe, ami itt hagyomány, aki elmegy magával viszi, és meggyújtja dec. 6-án, és emlékszik a kongregációra. :) Lehet, én is kapok majd :):)Katka bezáratott a lakásba, ezért nem tudott a misére menni , de eljött hozzám ebédre. De még előtte Martint kísártem el jegyet venni Tallinba, és mit ad Isten, összefutottam Albannal és Gao-val :):)

Szóval Katka répalevesét megkóstoltuk. Meg volt pudding is. A répaleves nagyon narancssárga, és finom!
Főzőcskézés közben az István a királyt hallgattuk. Nem tudom, mennyi jött le Katkának, és igyekeztem mindent alaposan elmagyarázni :)

Sokan itt a házból kint etek az udvaron, velük is dumáltam egy kicsit... Ki tudja, mikor hagyom hátra őket is...

2009. április 30., csütörtök

ápr 28-29, kedd-szerda

Semmi extra. pihentem.
Kedden felfedeztem egy könyvtár-anomáliát. Köztem és a finn nemzeti könyvtár között. Még nem tudom mit lépek az ügyben.

Szerdán volt az utolsó finnóra :(
A vizsgákat, amiket a többség oroszországi távollétem alatt megírt, most osztotta ki és elemezte ki. Nem artott sokáig. Utána elmentünk ebédelni, Ákos, Katka, Samuel (Honkong) és Thomas (német). Samuel még aznap este elutazott Lengyelországba, és Izlandra, hónap végén jön vissza. Állandóan utazik, bejárja Európát, nagyon jól szervezget ilyesmit. Majd jön Pestre is júliusban :)
Aztán Ákossal dumáltunk meg laptop-fényképeltünk.

Végül próba, EOL, minek közepéről Katka elment Espooba finn barátokkal nézni a fin-cseh hokimeccset. A bárba is ment, ahová egy kicsit beültünk az énekkarosokkal. Jó hangulatban voltak, vagy fél órán keresztül csak angolul dumáltunk. :)

2009. április 20., hétfő

ápr 20, hétfő

Kora reggel bementem a könyvtárba vissza vinni egy hétvégére kivett könyvet, mert ha 10 után viszed vissza, az már 1 kerek euródba kerül!

Aztán 2 órán keresztül posztmodern indián irodalmat olvastam.

Aztán jött az utolsó, összefoglaló finnóra, mely előtt szundikáltam egy kicsit a padon. :( Jó volt ez a kurzus, a legtöbb erasmuszost innen ismerem :)

Aztán elmentünk ebédelni Katkával, Ákossal és egy ismeretlen spanyol sráccal. Valahogy a Porthaniába keveredtünk, ahol épp elk-hús volt olcsóért (rénszarvasféle), szóval olyat ettünk egy gyönyörű, napos asztalnál :)
Utána tanulni próbáltam... kicsit... de végül inkább elmentem a templomhoz, leültem ott és olvastam. Néhány óra múlva megjött Edward és Rachel, akikkel esti ima helyett (mivel az imavezető ember nem tudott jönni, mi meg nem vagyunk elég autoritások) azzal szórakoztunk, hogy milyen hangokat tud kiadni az elektromos zongora.

Aztán persze volt próba is, az utsó a relatív teljes kórussal ( Arthur meg Peter K is...) :(:(:(

A végén alig akartuk otthagyni egymást :)
Hazafele gyalogoltam R és E társaságában, mindig hátra-hátrapillantva, mikor is jön már a vili. Nem jött. Állítólag valami orosz hatalmasság volt itt látogatóban, annak tudható ez be. Mindegy, hazabattyogtunk...




2009. február 13., péntek

febr 12-13, csütörtök-péntek

Csütörtökön főleg aludtam, kipihenve a tegnapot...

Aztán csoportos próbára mentem Loviisához. Egyre jobban megy az éneklés! Jövő héten nem lesz, mert Lappföldre megy sielni. De jó neki! Úgy látszik, ez ilyen össznépi dolog, mindenki ilyenkor megy Lappföldre sielni...

Péntek... nagymosás. Katka átjött ebédre, palacsintát csináltunk, vicces volt, mert teljesen elfelejtettem, hogy tojás is kell bele, lisztet meg nem találtam a boltban, úgyhogy Katkának szegénynek kellett megvennie idefele jövet. Ketten kisütöttük, és rekordmennyiséget ettem belőle. Vörösáfonyalekvárral! Megnéztük a Mamma Miát is közben, remek zenés film, de Katkát ngyon lesújtotta, ami Harry-vel, illetve Mr Darcy-val, vagyis Colin Firth-szel történt a végén!

Utána, mikor lekísértem a buszkoz belebotlottam Andrásékba, majd Kláriba, aki feljött egy kicsit, és informált mirelit tenger gyümölcse pizza-leárazásról, minek kapcsán az S-marketben Lacival is összefutottam... Meg Orsi is feljött megbeszélni a holnp reggelt. Lerobbant a kompjútere, ez nagy csapás ám itt!!

Nagyon szociális élet volt ez a mai nap :) ...

Holnap kórusos éneklős hétvégém lesz :):)

2009. január 29., csütörtök

jan 28-29, szerda-csütörtök

E napok összegyűjtött bölcsessége:

Orosz vízum ügyben nem a magyar nagykövetségre kell menni, ami amúgy is a világ végén van egy szigeten, ahol maximum nyaralókat várna az ember, és úgy is néz ki, mint egy nagyra nőtt nyaraló, szögletes és vékony falú. Ezen kívül a konzuli fogadóórák is rosszul vannak kiírva a neten, mert nem minden nap 0-16.30-ig vannak, hanem 8-16-ig kedden és pénteken, vagy hogy... És nem tudják a választ a kérdésemre. De legalább kedvesek...

Ami finn fogalmak szerint borsóleves, az a magyar terminológiában a sárgaborsófőzelék névre hallgat. Ami pedig a finnek szerint palacsinta, azt mi kockára vágott édes omlettnek mondanánk eperlekvárral leöntve (nyaminyami).
Lovasrendőrök pedig igenis vannak Helsinkiben. A kép nem mesterséges vagy montírozott vagy összerakott, csak a villamos mozgott közben. (különben sem hamisítanám a dolgokat, ááá)
Amikor a bolti eladó azt mondja, hogy az outlet az Itäkeskus közelében van, az azt jelenti, hogy 1-1 1/2 km gyalog még onnan. Vagy hogy valójában a Siilitie-felől közelebb van, csak közben át kell vágni egy kamionparkolón. De teljes mértékben megéri. Nagyon jó zenét játszanak a boltban!!

A hangyaírtók Finnországban nem mondják meg pontosan hányra jönnek, úgyhogy jól teszi az ember, ha menetkésen várja őket, mert végigszórják a mérges löttyt a szobán, magyarázgatnak valami kapszuláról, ami teljesen kinyílik 15-20 percen belül, és a hivatalos irányelv szerint olyankor 2 órára el kell hagyni a lakást. Mondanom sem kell, rajtaütésszerűen távoztam...

Az egyetem olyan állat, hogy mindenki megfordul a gyomrában. Néha hatalmas társaságok jönnek össze ebédre.

A finnek furák. Az éjszaka közepén strandröplabdáznak egy téren, ki nyúlnak, ki indiánnak öltörve, ki félmeztelenül. És még élvezik is...

A kórusban éneklő fiatalok nem feltétlenül tudnak karvezető nélkül is tisztán énekelni (volt egy házi éneklés az egyik csajnál, bepróbáltunk finn dalt, svédet, franciát, olaszt. A franciát, kiderült, én ismerem magyarul, Katka csehül, úgyhogy az rém vicces volt. Kiderült továbbá, hogy a hörpin az finnül hörpint. És hogy februárban felléünk, amihez adnak ruhát, ami kék és fura szabású, és hosszú nekem, úgyhogy fel kell varnom...). De sebaj, a végén beszélgettünk Katkával és meghívtam szombatra. Majd énekelgetünk :) és megmutatom neki a Csepeli Schola összes felvételét...:)

2009. január 27., kedd

jan 27, kedd

Ma megint havazott. Mostanában sorozatosan ez történik!! Nem mintha nem örülnék neki...

2 órám volt, az elsőn hosszasan tárgyaltuk egy Momaday nevű félig indián író The House Made of Dawn című művét, anak is második részét. Aztán elbarangoltam a könyvtárba és találtam egy csuda izgi könyvet Korea történetével :) Majd együtt ebédeltem a franciákkal és Martinnal, előtte minden általunk ismert nyelven jó étvágyat kívánva. És megbeszéltük a következő vasárnapi kirándulást.
A második órámon a vicces ír-amerikai pasas William Blake költészetéről beszélt, no meg előtte csoportokban festményeket hasonlítotunk össze, hogy melyik miért klasszicista és miért romantikus. aztán az eredményt megosztottuk a publikummal is. Amikor a 'sublime'-ról beszélt, Klárival összevigyorogtunk, mert azt mi is előhoztuk magánba korábban, ere megszólított, hogy látom, bólogattok, mondjatok már ti is valamit :):)

jan 26, hétfő

Befele menet lerobbant alattam a busz... Az ajtóvsl volt valami baj, a vezető tanácstalanul nyitogatta egy darabig, aztán jött a telefonos segítség...

Ez a nap az egészséges életmód napja. Reggelire megkóstoltam egy vörösáfonyás joghurtot zabpehellyel. Ebédre pedig ettem a híres-neves finn kásából. Vagy mi magyarul. Porridge. A konyháslány szerint nemzetközi eledel, az orosz nagymamája is mindig ezt csinálta neki. Finom, a tejbegrízre emlékeztet, annál több az íze. Gyümölcsös sziruppal eszik, ami nem nevezhető igazából sem lekvárnak, sem szörpnek, a maiban eprek és áfonyák úszkáltak. Csatoltam egy képet is, a bal oldali fenn a kása, lent a szokásos saláta látható, jobb oldalt a kenyér és az a száraz íztelen keksszerű valami, amit itt annyira szeretnek vajjal megenni...

Ma végre megkaptam a Lyyra kártyámat, ami itt a diákigazolványnak felel meg. Kék színű. Az irodába a mai napon igazi kihívás volt bemenni. Már régóta tatarozzák a szomszéd épületet, de erre a napra el is barikádozták a kijáratot. Minő mázli, hogy pont ott járt egy office ember, és utat tudott mutatni a lépcsőházak dzsungelében! Közben megtudtam tőle, hogy a ház úgy 100 éves. Nagyon szép a lépcsőháza, tényleg, egy kicsit a régi pesti bérházakra emlékeztet.
Most már végre igazi diákja vagyok a Helsingin Yliopiston-nak!!!

Az utolsó kép Helsinki legöregebb hídjáról készült. Mármint épp azon álltam, amikor fényképeztem...

2009. január 19., hétfő

jan 19, hétfő

Az első finn nyelvórám.
Van egy olyan lappangó megérzésem, hogy jó lesz :) A tanárnő egy fiatal nő, teljesen leborotvált fejjel. Fura. Megtanultunk pár bemutatkozó szófordulatot, és bemutatkoztunk egymásnak. Franciából, németből, olaszból, magyarból van a legtöbb (Elza és Ákos is az én csoportomban van), de akad brazil, török spanyol, svájci, hongkongi diák is.

Óra után hosszas várakozás után elkaptam az egyetemi koordinátor grabancát és aláírattam meg faxoltattam vele. Végre! Pedig le próbált rázni azzal, hogy neki most már egy találkozón kellene lennie, de mégis, akkor miért csak 2 órás a fogadóórája, és miért beszélget háromnegyed órákat??

Ma rájöttem, hogy a különböző épületekben lévő Unicafékban különböző ételeket főznek. A Metsälto-ban pédául, az angol tanszéket Stroganoff volt, a főépületben makaróni. Most makarónit ettem. Olivabogyós salátával :)

Ezek után jártam még egyet a városban, és nem hiába! Találtam ugyanis egy nagyszerűen kinéző csarnokot, ami antik cuccok eladásával foglalkozó noltoknak ad otthont. Van ott könyvtől a lámpákon és bútorokon keresztül szocialista kitűntetésekig minden. Egy helyen régi érmék között lehet 2 euróért bogarászni, körbetúrtam, és mi figyelt az alján, egy jóöreg magyar 100-as! Ki a csuda akar cca 270 forintért 100 forintot venni??

Hazafelé pedig, minő csoda, belebotlottam egy igazi, működő mozgó könyvtárba egy buszban! Még sosem láttam ilyet! És még hasznáják is! Kaptam tőlük "menetrendet", szóval később lesz alkalmam közelebbről is megnézni az állományt :)