szolgálati közlemény

Üdv!
Most már csak alig néhány napot töltök itt Helsinkiben, és rendkívül lefoglal mindaz a sok teendő, ami 5 hónapnyi életem lebontásával jár. Épp ezért kérlek értsétek meg, ha nem írok egy sort sem az utolsó napjaimról, egyszerűen nincs időm!! lehet, hogy otthonról kell befejeznem, de meg fogom tenni...
Drukkoljatok, hogy minden rendben legyen!!!
(épp esik az eső...)

Adj'isten!

máj 21, csütörtök

Az ünnep, ami mindig csütörtökön van :)

No, megvan?
A ma bizony!!

Urunk Mennybemenetele. Volt a szenátor téren nagy protestáns mise, de tanulnom kellett, nem mentem...

Délután Peter Joy lakásán gyűlt össze a kórus, elvileg, egy plusz gyakorlásra. Gyakorlatilag én meg Rachel voltunk, Arthur még Szardínián vagy hol van, Violetta hajója léket kapott, Peter Knight késett, Sarah meg babázott- valószínűleg. Mi azért jól szórakoztunk :) . Peter és Ritva, a felesége megmutogatta a kertet, igazán gyönyörű!

Onnan aztán rohanta ma vonathoz (ezért kellett előre hozni a PJ-féle talákozó időpontját...) és mentem Riihimäki-be koncertre az EOLlal. Az utsó koncert, úgy bizony!!
Klasz kis fatemplomban volt, és hazafelé a vonaton, mikor beszélgettem Teemuval (ki gondolta volna, hogy ilyen közvetlen is tud lenni?) elmesélte hogy cserébe a templombérletért a koncertfelvételükhöz ez a koncert a fizetség. Nekik aztán totál megérte!
A közönség nagyon jó, mi meg összekeverve állunk fel a színpada, ami rém fura és engem totál összezavar. De azért énekelünk, és vannak nagyonérdekes-vicces dolgok, amiket igazán érdemes meghallani :):)
Még egy csomó mindent megtudok Teemuról, hogy igazából matematikus, de utána úgy érezte, neki zenei pályára kell lépnie... és hogy van egy kisfia és nemsokára születik mégegy kölök, hogy a felesége könyvtáros a nemzetiben, hogy tud mosolyogni :)

máj 17, vasárnap

Szóval mentem misére, amire sajna a kórusból csak ketten mentünk el, én meg Rachel, de sebaj, utána sokat beszélgettem a kenyaiakkal a modern világról, vagy inkább csak hallgattam ahogy dumálnak, nagyon klasz volt. A legvégére csak én meg Brian maradtunk, aki csomagolt valamit...

Aztán találkoztam He Ran-nal a bolhapiacon a Kumpulában, bár nagyon nehezen ment, sehogysem tudtunk telefonon kommunikálni. Mondom, itt vagyok az utcában, látom a temérdek cuccot, mondja itt áll a 61-es ház előtt, keressem. Keresem, nincs a sehol, felhívom, neem, az 51-es! De végül a házak színéről be tudtunk mindent lőni, és megtaláltuk egymást.He Ran vérbeli kínai alkusz, mindent felpróbál, nézeget, árazgat, és élvezi! Volt néhány főnyereménye, mint a barna télikabát 2 e-ért, amit mintha ráöntöttek volna! Én csak egy szürke sapit vettem, ami szörnyen fura és nagyon tetszik :)

Ott volt még Alban, Daf és Darius is, a szobatársak, és az utca végén, ahol jótékonysági kenyai levest főztek, találkoztunk 2 finnel. Akkor már a piac a vége felé járt, és persze He Ran mosolygós ösztönzésére ánk tukmáltak egy halom maradékot, levest meg egy doboz csokit, olyan puklisat, krémmel töltve, csokissal és epressel. Hmmmm!! Aztán ültünk, beszélgettünk, Darius a vadiúj gépével Kattingatott, sokat, és jött arra egy utcazenész társulat, 2 duda meg egy dob, s mire odaértek hozzánk, már táncolunk is! Eleinte összevissza, aztán görögöt. Pedig a zenéjük inkább olyan skót-féle tán... Rém muris volt, szerintem ők is élvezték :) Aztán menetelő személyüket kibéleltük csokival... :)

Kivonultunk eztán a parkba, és piknikeltünk, He Ran kínai édességével, meg ami nálam volt, nem sok, de muris :) Daffal egymás hátának dőltünk, He Ran új használt ruháin ücsörögve, mert így kényelmesebb volt, és egymár útlevelét nézegettük, már akinél ott volt, főleg a walesiét, akit , mint mondta, mindig meghatott a királynő szívhez szóló levele az elején. :)

Később Daf zsonglőrködött naranccsal, nagyon ügyes. Ő az, aki nem szereti a cipő érzését a lábán. És vega. Láttunk sok sárkányeregetőt is, arra a rétre gyűlt aznap a környék apraja-naggya!

Voltak ott kis megművelt földdarabkák, tényleg kicsikék, ahol a panelekben lakó embertömeg is részesülhetett az örömben, hogy "zöld ujjait" gyakorlatoztassa.

És játszogattunk He Ran kínai porcelánhangszerén, ami még az én számban is nagyon kínaian hangzott. És mulattunk! Nem mentünk múzeumba, pedig terv volt, mert ingyen múzumnap volt mindenütt aznap. András ment, még találkoztam vele a kumpulai bolhapiac előtt.

Hazafelé He Ran mesélt az egyetemi botanikuskertbeli projektjéről, nem tudom milyen órákat vesz fel az a lány, nagyon fura... Szóval egy asztalt teljes terítékkel a víz alá, összeragasztózve persze, egy tó közepébe. Fura...

Aztán rohantak a villamosuk után!

máj 16, szombat, Tampere

Kirándultam egyet.

Az eredeti elképzelés korábbra gondolta, de végül 8 körül mentem egy személyvonattal (ami ugye azért jó, mert olcsóbb...) És mentem, cool ruhában, lobogó kabáttal, hanyagul vállra vetett hátizsákkal.

Tamperében van két gyárkerüeti környék, amit érdemes megnézni, mert gyönyörű téglaépületek, meg mert tele vannak múzeumokkal és vendéglátóipari helységekkel. Főleg a Finlayson.

Ott található a nap egyik fénypontja, a Kém Múzeum! Ami, nevéhez híven, a nemzetközi kémkedés történetét mutatja be. Egyetlen nagy teremről van szó, amit középen megtör egy alagút, elsötétített, mire ki van írva, hogy mindenki csak saját felelősségére használhatja, és hogy ha hirtelen fényvillózásra érzékenyek vagyunk, vagy epilepsziások, ne tegyük be a lábunk, mert rohamunk lehet. No köszönöm, mondom, egészen a végéig be sem mertem menni! Amúgy remgeteg a barna tárgy. Világháborús bőrtokos cuccok sorozata, meg a nehéz, fekete fém. Angolul nincs semmi kiírva a tárgyakra, sem máshová nagyon, de adnak egy nejlonköteget, amiben papírlapokon minden fontos szerepel. És számok alapján, ha nagyon odafigyelsz, be lehet azonosítani a tárgyakat. De ehhez is kell ám azért némi kémtehetség...

A kedvencem a füzet végén található történetsorozat. Merthogy minden kémről, aki a kiállításon szerepel, van egy jó A4-es oldalnyi anyag. Tömör izgalom, és valóság az életükről! Ami a könyvben is szerepel ugye, amire nem volt pénzem, de majd egyszer meg fogom venni :):)

Szóval a kém múzeum, ahol ki lehet próbálni a láthatatlan tintát, ami csak UV fény alatt olvashító, meg eltorzíthattad a hangodat, ha akartad és ilyesmi, ott sok időt töltöttem. Ki kellett ugye találni, hogy működik, és azt is, hogyan szórakoztak vele az előttem járt látogatók, és hogyan állították el úgy, hogy nem tudtam, miért nem szólal már meg... Fényképezni persze nem lehetett az egész látesítményben. A múzeum közepén volt egy fedett, lezárt terület, ami állítólag egy alagút volt, ahol megfigyelni, kikémlelni lehet a többi látogatót. Ebbe nagyon sokáig nem mertem bemenni, mert rá volt írva, hogy csak saját felelősségre menjünk be, és azok ne nayon, akikből fényhatásokkal epilepsziás rohamot lehet kiváltani. Na mondom ez meg mi?? Nem mintha tapasztaltam volna az epilepsziás roham-dolgot, de azért elővigyáztossá tett a kiírás.... Végül aztán megkérdeztem a múzeumos nőt, mi et, mintha nem tudnám, és betessékelt, aztán kiderült, hogy nem is olyan vészes, csak maximum a gyerekek megijednek a töksötéttől. Amitől én nemigen, mert amíg lehet tapintani, addig én nem aggódom. És egy kis csipisz villogó lámpa volt a nagy ilyesztegetős világítás. Meg egy belülről átlátszó tükör a megfigyelés. Nagy cucc... De azért az egész múzeum nagyon tetszett :):)

Vicces volt nézni Amerika klasszikusait műanyagból a bejáratnál a mennyezet közelében, Marilyn Monroe a szoknyalibbentős pózban, a holdjáró Armstrong, és Elvis a gitárjával... olyan klasszikusnak tűnt, mégis...

Mikor sikerült kiverekedni magam az épület labirintusnak is beillő rendszeréből, Egyenesen valami majális közepébe csöppentem. Már nem mintha májusi ünnepség lett volna, valami tipikus finn vásár-rendezvény egy nemes ügy körül, zöldek, női egyenjogúság harcosai, gyerekbántalmazás ellenzői vagy zen közösségek, vagy akármi, mind lehetett asztala, árulhatott ennivalót vagy reklámozhatta magát. Megkérdeztem a nőtől, aki legközelebb állt, ez egy évente megrendezett dolog, most ép sikerült nekem is látnom... nem tűnt különösebben érdekesnek, tovább is vitt utam.

Jártam egyet a tóparton, ahol egy dombon nagy, kastályszerű épület előtt piknikeltek az emberek, és rá lehetett látni a vidámparkra. Itt történt az üveggolyós eset. Egy lámpaoszlopon felirat: eltűnt üveggolyók, aki megtalálja, kérjük, biztosítson számukra jó otthont. No, ez érdekes, le is fényképeztem. Aztán Egyszercsak megláttam az üveggolyókat, a földön, pontosan olyan kis helyes kupacban, mint ahogy a fényképen a hirdetmény lapján. 

Alapjába véve nagyon élveztem, hogy kitaláljam, mit mi után látogassak meg, mit mikor zárnak be meg ilyenek :)

máj 14-15, csütörtök-péntek

Részben tanulnom kellett, amit részben meg is tettem, részben lófráltam Andrással a város legolcsóbb szuvenírüzletében, és még utoljára elmentem a Prizmába vásárolni :(:(

És megnéztem a vidámparkot is, ahol egészen csodálatos és gyönyörűséges masinériák vannak! És a fényképezőm pont ezt a pillanatot választotta, hogy lemerüljön!!!
SZóval a hatalmas szerkezetek... direkt azért találták ki őket mindenféle furmányos agú emberkék, hogy legyen, ami kirázza a vállalkozókedvű gyerekek szürkeállományát a fülükön. És mindezt a legváltozatosabb pozíciókba kényszerítve a testet!! Óriási!
Veszel egy karszalagot és azt pittyogtatják amúgy, így működik...
De a legjobb egy pici sziklakerthez hasonló park volt, ahol a víz ritmusosan esett... mármint olyan méteres vízköpetek félkörívesen szálltak a levegőben ütemre pontosan, nagyon impresszív!!

máj 13, szerda

Gyönyörű napsütéses idő volt, egyszer fújt a szél, máskor esett az eső... rééém fura!
Martinnal és Katkával elmentünk egy finn tradicionális egyetemi piknikre a himnusz születésnapja alkalmából, de uncsi volt, ezért kerestünk inkább egy helyet és bevásároltunk, és piknikeztünk :):)
Merthogy pénteken Martik Stockholmon és Taizén keresztül hazamegy :(:(

Egy sziklahalmon csücsültünk, és sütött a nap, és esett az eső, és tette ezt szimultán. És teleettük magunkat finn cuccokkal, és Martin megkóstolta a magyar kolbászt végre valahára. És nevettünk és szőlőszemeket dobáltunk a levegőbe, ez én voltam, és tátott szánkba pottyant. Ez is én voltam...
Utána még volt egy kis időnk, hát elsétáltunk a keleti kikötőbe. Hiányozni fog...

Búcsú után jártam egyet, elmentem a város legöregebb kőházába, a szenátortérre, ahol kiállítás van finn ünnepekről és ünneplésről. Nagyon érdekes! Van ott minden régi fényképektől műkajáig. Ki lehet tanulni a legyezővel való kommunikáció csínját-bínját, bajuszt növeszteni magadnak és régi fotón bocskíiba öltözött embereket nézegetni. Az ablakok be vannak valami vicces anyaggal vonva, ami kívülről nm engedi be a fényt... nagyon szép minta is virít rajtuk...

Katka utolsó EOL próbája jó volt, Kaisa sütött a tiszteletére tortát. Mindenki csudijó hangulatban volt, talán mert jön a tavasz...Próba után elmentünk a kricsmibe és rávettük a finneket, hogy angolul beszéljenek. És megvitattuk a Harry Potter finn fordítását, egyebek közt.

máj 10, vasárnap

Reggel mise az anglikánoknál.
Egy villamoson utaztam Peter J-vel, és egy jó darabig nem is jelent meg más az énekkarból. Eleinte fel-alá szaladgáltunk és kerestük a kottákat, amik Rupert irodájában voltak találhatók. Később mgjött Arthur, Sarah meg a kis Benji, Rachel, és végre tudtunk érdemlegesen próbálni. 4 szólamú, középkori versre írt modern művet énekeltünk, ami egészen véletlenül pont Máriáról szólt... elvégre a finn anyák napja van, vagy mi...
Fura, hogy ezen a napon ülik, jó alaposan megzavart egy ideig, mert nálunk ugye múlt héten volt.
Joanne adott az alkalomból mindenkinek gyönyörű rózsát!!

Tuomas kicsit rendezetlen volt, ő szerkeszti a heti szertartásrendet a kis lapon, össze s zagyválta. Mindez biztosan azért, mondta Rupert, miután megejtett egy T. S. Eliot utalást talán csak az én kedvemért ( :) ), mert a héten behívták a katonaságba. Később elmagyarázta, hogy Finnországba minden férfinak le kell húznia 6-12 hónapot a katonaságnál, és 3 évenként egy rövid időre visszamenni, hogy felfrissítsék az emlékezetét. Ezúttal csak kb 1 hétre. Lehet fegyvertelen szolgálatot is választani, az 13 hó azthiszem. Aki ezt sem hajlandó megtenni, 18 hónapot ül. Nincs apelláta.
Tuomas a légierőnél szolgált, a kommunikációs részleg vezetőjeként.
Fent egy férfi, nem tudom a nevét, meg Marlene (sokat utazik...) Benjivel.
A kenyaiakkal ültem kávézáskor. Geoffrey rokonai lehetnek... Volt ott egy másik Agnes nevű lány. Nagyon sokáig hüledeztek azon, hogy milyen olcsón lehet szemüveget csináltatni Magyarországon, pedig csak 3-4 éves árat tudtam nekik mondani, finnföldön bele kerül vagy 500 euróba! Mondjuk mindnek van valami különleges tulajdonsága, Rachelé szupervastag lene ha nem vékonyíttatná, a fickó lencséit meg Németországból importálták...
Ezen a napon Denis és Brian ki lettek nevezve churchwardennek, amolyan egyházközségi képviselőfélének, és még a mise végén haptak egy körmeneti zászló rúdjához hasonlító botot. Ami 2 részből állt, és szétesett Tuomas kezében. Állítólag ezt minden évben eljátssza. Mármint a bolt, nem Tuomas...
Ugyancsak ma volt Denis szülinapja :) Mise után Rachellel elmentünk körülnézni a bolhapiacra, ahol mindenféle emberek mindenféle portékákat árultak. Volt ott ruha látcső, műanyag Moomin, de még digitális fényképezőgép és szovjet diasorozat Szentpétervárról is.
Piac után javasoltam, menjünk el a Hertoniemi környékén lévő japánkertbe, ahol most tartanak cseresznyevirágzás-ünnepet. A metro után nem nagyon tudtuk, merre kell menni, de beirányoztuk magunkat sikeresen, és leszólítottunk egy sétáló bácsit, aki volt olyan kedves és elkísért minket egészen addig. :)
Ugyan a cseresznyfák még nem virágoztak nagyon, az idő jó volt, és a sárga sátrakban japános cuccokat áruló árusok mellet volt ott egypár piknikelő finn is. Egy sátorban teaceremóniát tanítottak, egy másikban épp elfogyott a sushi. Egy icipici animecon hangulata jellemezte az egészet, néhány ember be is öltözött, láttam egy Narutót, meg egy pokemonsárgaizét, és 3 lány tradicionálisnak tűnő kimonóban táncolt jpopra. Meglepő! Nagyon hosszú tánc volt, kész csoda, hogy emlékeztek az egészre! Lehet mondjuk, hogy egész évben erre készültek...
Ezek a fák. Még picik :)

Rachel éhes volt, úgyhogy visszagyalogoltunk a metróhoz, ahol elbúcsúztunk, felszálltam a buszomra, és akkor felhívott He Ran, hogy ott vannak, ott vagyok-e. Mondtam, hogy épp elmentem :( , és ahogy letettem láttam, hogy a busz ám pont ott megy el a hely mellett!!! Lepattantam hát és elkezdtem megkeresni őket, mondták, hogy a víztoronynál vannak, de nem láttam őket, a telefonjuk meg lemerült... szóval végül nem sikerült találkozni :( De jót sétáltam!

máj 9, szombat

Egész nap esett, de szerencsére, mire elmentem ebédelni Magnusszal, elállt. Halat ettem hagymaszósszal a Unicaféban, nagyon finom volt!

Aztán pedig, Lauttasaari szigetén zenetanárok koncertet tartottak. Elmentünk megnézni. Helyes kis sziget, nagyon külvárosi hangulatú. Még az sem rontotta el a kedvemet, hogy szörnyen fújt a szél. Odafele menet megálltunk egy nagyon helyes kis kávézóban megkérdezni az utat, ahol adnak a kávé mellé olvasnivalót is, helytörténeti könyveket, képregényt!!A koncerten játszott kürtös, oboista (aki egy Mozart C-dúr concerto-t hozott, amit én már játszottam anno fuvolán :) ), csellista, és egy Ravel kvartett, aminek hallatán felcsillant Magnus szeme. Íme egy youtube-os felvétel, nem az ahol én voltam, csak hogy halhassátok a művet. Tényleg jó! Főleg a második tétel...




Koncert után még hülyültünk egyet a játszótéren.

máj 7-8, csütörtök-péntek

Csütörtökön finn vizsga előtt elmentem Simon zongoravizsgájára a Sibelius akadémiára. Ott volt Eva és Isabell is, Edward ismerősei.
A srác párizsi, és kegyetlenül jól játszik!!
A program (lusta vagyok, csak kimásoltam az angol nyelvű üzenetéből):
Bach : Prelude and Fugue in Ab Major from Book I
Mozart : Sonata in F Major kv.332 (allegro - adagio - allegrissimo)
Liszt : Chasse-neige (study no.12)
Surendran Reddy : Toccata (a strange south-african contemporary piece)
Prokofiev : Toccata op.11 (again!)
AND
Chopin : 2nd concerto op.21, first mvt WITH the "Berit Billingsø Symphony orchestra"
(at least come for her! haha)

Miután sietősen elköszöntem, Magnusszal eldumálva lesétáltam a villamosig, és irány a vizsga!

Négyen voltunk, és a szomszédban egy konferencia folyt az USA-FInnország diplomáciai kapcsolatok valahanyadik évfordulója alkalmából...
És az UV anyag NEHEZEBB volt az eredeti vizsgánál!
Egyes tantermek úgy telve vannak festményekkel!!

Pénteken tanulni próbáltam.

máj 5-6, kedd-szerda

Kedden semmi érdekesnek mondhatót nem csináltam...

Szerdán, az utolsó itt töltött (legalábbis ebben az évben itt töltött...) hónap első szerdáján megbeszéltük He Ran-nal (aki nem más, mint Gao He, de mégiscsak udvariasabb a keresztnevén hívni), hogy a Kiasmába megyünk. Meg Alban és mások is jönnének. Sajnos a Kiasmából felhívva mondta, hogy nem tudják beiktatni az életükbe, szóval bementem egyedül. Azaz odabenn találkoztam Kathy-vel és egy Alex nevű finn sráccal, aki szerintem momentán a barátja. De hagytam őket magukban értelmezgetni a modern művészetet...
Ági és a modern művészet... hmmm...
Annyira nem hatott meg. A legtöbbjének értelmét nem igazán látom. De mivel lehet fényképezni odabenn, gondoltam prezentálom a hűséges olvasóknak, mit is értek egészen pontosan ez alatt: Modern Finn Művészet.
Azért ez az utolsó, bevallom, tetszik.
Amúgy pedig, kikértem a kabátom és kiléptem az utcára. Mentem és mentem, s már csaknem befordultam a sarkon, amikor- mit látnak szemeim, He Ran és Alban!! Mint később elmondták, mégis ráértek és meg akartak lepni :):) Szóval végig néztem velük is...
A kiállítás végén egy hatalmas táblára post it-ekkel lehet megjegyzést fűzni.
Végül elrángattak egy zongorakoncertre a Sibelius Akadémia legnagyobb termébe a főépületben. Egy orosz-finn srác (Victor Chestopal) játszott Grieg-et meg Beethovent. Oda eljött Daf is, a walesi, ezúttal cipőben, mert esett.

Meg akartam keresni a többieket a Laci búcsúivásán az Amarillóban, de még nem voltak ott.