Én kihagytam a szerdai finn órát, és random beugrottam egy helsinki Erasmus diákok által szervezett csokoládégyár-látogatásba. Úgy bizony, csokoládégyár. A Fazer. A nagy és híres finn Fazer.Egy svájci fiatalember alapította, kinek papája nem akarta hogy cukrász legyen. Először kávézót nyitott, mellesleg itt ismerkedett meg a feleségével, felettébb romantikus, a mai napig a cégé a hely, majd terjeszkedett és terjeszkedett. Végül megvettek egy teleket a semmi közepén, Vantaában, aminek az a komoly előnye volt, hogy a saját vizüket onnan beszerezhették, és oda épült a gyár.
A cég filozófiája, hogy minőségi, gondos kézimunkával készült termékeket kínáljon, és ezekkel megnyerje a vásárlókat. Vantaa csak a csokitermelő hely, van egy rágógyáruk is (ami jó a fogaknak, mondta a túravezetőnk, ezért nincs szükség fizetett fogorvosra a gyár dolgozóinak), kaptunk is párszor belőle ingyenmintát a Unicaféban, és több pékségük. Mostanában főleg Oroszországban hódítanak. A dolgozóknak aranyéletük van, a gyár biztosít saját óvodát, konditermet fillérekért, olcsó nyári lakot nyaralni. Ahogy a vezető sác magyarázta, mintha toborozná az embereket, minket, hogy menjünk oda dolgozni... És igen, láttam az embereket, akiknek az a munkájuk, hogy csokoládét kóstolnak....Nagyon szép és gyerekek számára is könnyen érthető kiállításos bemutatóik vannak a csokoládégyártásról, a gyárról magáról. Megtudtam pl, hogy az első 6 cukrászukból 5 orosz emigráns volt. És hogy svájci receptekkel kezdték. Persze valamit nem láthattunk, túl sok volt az a harminc valahány ember, a gyári zónákba nem nagyon mehettünk. De arról láttunk filmet 1000 eurós finn tervezésű, tabletta alakú műanyagszékekből. No meg ott volt a srác története, aki nem akarta elhinni, hogy itt ő annyit ehet, amennyit csak akar csokit, ezért elszökött, bújkált az autoritások elől és minden gyári munkafolyamatba bepillantást nyert, kivéve ahol a csoki maga van... Aztán persze elkapják és miután felejthetetlen leckét kaptunk csokigyártásból, jön a morális tan is, mert kiderül hogy az osztály többi része egyenesen a helyre ment, ahol annyi csokit ehetsz, amennyibe bele nem fullads. Ergo, ne kövesd a bűn útját, mert nem éri meg!
Ó, ez itt én vagyok a kezemben egy marok csokival. Ilyen haj meg cipővédőt kellett viselni.
A csokik kegyetlenül finomak!!! Kár hogy az volt a szabály, hogy nem lehetett elvinni... Van Dianás cukor-féle is, csak többféle vodkával töltve, nagyon tuti!! Azért megjegyzem, elzárva tartották egy fiókban...
Nos ezután bementem a városba, épp véget ért a finn óra, és hogy talán látok valaki ismerőst az ebédlőben, és lám, Katka meg egy barátnője látogatóban, bizonyos Hanka. Elmentem velük sétálni a temető, meg a Sibelius emlékmű felé, ami senkinek sem tetszik... Szerintem nem rossz!
Elmentünk a villamosmúzeum mellett is, ami úgy néz ki, mint egy kocsiszín...No igen, és az este. Kivételesen nem EOL kóruspróbára mentem, hanem az anglikán beszélgetős klubba, ahol most a pap, Rupert, aki Dublinban nőtt föl, no meg akinek még volt mondanivalója, beszélt Írországról, függetlenségről és vallási diszkriminációról. Voltunk vagy 6-7-en, és tartott vagy 2 és fél órán át. Rupert 2 kedvenc versét is megkaptuk, mint médium amin keresztük a témát kezelhetjük. Óriási volt! Nagyon személyes, és ismerős, és professzionális, érdekfeszítő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése