Szóval mentem misére, amire sajna a kórusból csak ketten mentünk el, én meg Rachel, de sebaj, utána sokat beszélgettem a kenyaiakkal a modern világról, vagy inkább csak hallgattam ahogy dumálnak, nagyon klasz volt.
A legvégére csak én meg Brian maradtunk, aki csomagolt valamit...
Aztán találkoztam He Ran-nal a bolhapiacon a Kumpulában, bár nagyon nehezen ment, sehogysem tudtunk telefonon kommunikálni. 
Mondom, itt vagyok az utcában, látom a temérdek cuccot, mondja itt áll a 61-es ház előtt, keressem. Keresem, nincs a sehol, felhívom, neem, az 51-es! De végül a házak színéről be tudtunk mindent lőni, és megtaláltuk egymást.
He Ran vérbeli kínai alkusz, mindent felpróbál, nézeget, árazgat, és élvezi! Volt néhány főnyereménye, mint a barna télikabát 2 e-ért, amit mintha ráöntöttek volna! Én csak egy szürke sapit vettem, ami szörnyen fura és nagyon tetszik :)
Ott volt még Alban, Daf és Darius is, a szobatársak, és az utca végén, ahol jótékonysági kenyai levest főztek, találkoztunk 2 finnel. Akkor már a piac a vége felé járt, és persze He Ran mosolygós ösztönzésére ánk tukmáltak egy halom maradékot, levest meg egy doboz csokit, olyan puklisat, krémmel töltve, csokissal és epressel. Hmmmm!! 
Aztán ültünk, beszélgettünk, Darius a vadiúj gépével Kattingatott, sokat, és jött arra egy utcazenész társulat, 2 duda meg egy dob, s mire odaértek hozzánk, már táncolunk is! Eleinte összevissza, aztán görögöt. Pedig a zenéjük inkább olyan skót-féle tán... Rém muris volt, szerintem ők is élvezték :) Aztán menetelő személyüket kibéleltük csokival... :)
Kivonultunk eztán a parkba, és piknikeltünk, He Ran kínai édességével, meg ami nálam volt, nem sok, de muris :) Daffal egymás hátának dőltünk, He Ran új használt ruháin ücsörögve, mert így kényelmesebb volt, és egymár útlevelét nézegettük, már akinél ott volt, főleg a walesiét, akit , mint mondta, mindig meghatott a királynő szívhez szóló levele az elején. :)
Később Daf zsonglőrködött naranccsal, nagyon ügyes. Ő az, aki nem szereti a cipő érzését a lábán. És vega. 
Láttunk sok sárkányeregetőt is, arra a rétre gyűlt aznap a környék apraja-naggya! 
Voltak ott kis megművelt földdarabkák, tényleg kicsikék, ahol a panelekben lakó embertömeg is részesülhetett az örömben, hogy "zöld ujjait" gyakorlatoztassa.
És játszogattunk He Ran kínai porcelánhangszerén, ami még az én számban is nagyon kínaian hangzott. És mulattunk! Nem mentünk múzeumba, pedig terv volt, mert ingyen múzumnap volt mindenütt aznap. András ment, még találkoztam vele a kumpulai bolhapiac előtt.
Hazafelé He Ran mesélt az egyetemi botanikuskertbeli projektjéről, nem tudom milyen órákat vesz fel az a lány, nagyon fura... Szóval egy asztalt teljes terítékkel a víz alá, összeragasztózve persze, egy tó közepébe. Fura...
Aztán rohantak a villamosuk után!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése