ápr 9, csütörtök

Elképesztő nap! Tisztán elképesztő!

Reggel 10.15-re kellett a szenátor téren lennem. Előtte beugrottam az angolos könyvtárba valami könyvért, mert ez az utsó nyitvatartási nap, és megtaláltam az írlandisztikás mennyországot! De ahány könyvet csak levittem, konkrétan 2, mind egy éjszakás volt, és délig nem voltak képesek kiadni!!!! Szörnyen felbosszantott , meg egy csomó időt eltotojásztam, ezért futva érkeztem a parkolóba, és mivel először Rupertet láttam meg, neki panaszkodtam... nehéz angolul normálisan panaszkodni... de kedves volt és meghallgatott. :)

No igen, mert az anglikánokkal mentem az 1-1,5 órányi útra lévő Kisko-ba. Turku fele van. Rupert addig rohangált hogy mi legyen hogy meg hol van a püspök ("de nem is kell pánikolni, végül is nélküle úgysem csinálhatunk semmik..."), hogy a kezében cipelt 3 miséhez szükséges üvegtálkából egyet dirib-darabra tört. Úgy rugdostuk össze hárman. Beosztogattuk a kocsikat, és Ruperthez kerültem ("de Rupert-mondta Tuomas- Te úgy vezetsz mint egy őrült!") a hátsó ülésre, ahova, monta, csak egy ember jöjjön, mert hatalmas kupi van. Hát az volt. De bitangul! Régi számláktól kocsifolyadékik mindent találtam, meg tisztításra váró öltöny, és hátizsák, és fura papírok. Rém rendetlen alak ám. Elöl Kristian ült, kinek a nevét mindig úgy mondják ki, hogy azt hiszem azt mondják 'keresztény', christian. Olyan ministráns-féle, belső ember, csendes, félfinn-félangol pasas.
Én eldadogtam, ők elbeszélgettek, mindenféléről.

Nos, megérkeztünk a Kisko templomba. Ez egy kicsit félreesik a falu többi részétől, de ne csodálkozunk, itt finn földön a települések hallatlanul messze vannak egymástól. Meg a házak is a településeken belül. A templom pár száz évre visszamenően használt, fából van és szépes festett. Körülötte temető.

Nem volt sok ember, szinte több asszisztencia és klérus, mint hívő. Bévül fehér és kék festékkel díszítve, igazán kellemes volt üldögélni és várni, mikor kezdődik a mise. Az utolsó pillanatban Rupert a kezembe nyomott egy papírt a második olvasmánnyal, hogy olvassam már el... kedves :)Aztán Tero-val megkért Tuomas, hogy a felajánlás résznél prezentáljuk a bort, vizet, stb. Tero szokott ilyet csinálni, mondta, majd mondja mikor kell kimenni a sorból. Mutatta, mentünk, aztán Tuomas jött szélesen integetve, hogy még ne! Szóval ott álltam a szélen a kezemben két üveg üveggel, görcsösen szorongatva, nehogy véletlenül leejtsem, amíg vagy negyedórán át szentelték az olajat és erősítették meg az esküjüket a felszentelt személyek.

De az egész szertartás olyan családias volt, és a kántorok szépen énekeltek (akik közül az egyikről kiderült, hogy a turkui egyetemen angol szakon professzor...

Mivel nálam volt fényképezőgép, engem kértek fel, hogy csináljak csoportképet. PPersze elkattingattam párat előtte is, mert, ahogy attilla mondta egyszer, a csoportképhez készülődés képei mindig a legérdekesebbek!

Aztán Geoffrey átvette a gépet, mondván, hadd legyek már én is benne valamelyikben.... Hosszan pepecselt vele, a végén motyogtam eggyet magyarul neki a mosolyom alatt a fogaim között, Tuomas meg csodálkozva rám nézett erre a szeme sarkából, rém vicces, ahogy pont látszik Geoffrey utsó képén :):):)

Utána elmentünk Ruperthez, aki ott lakik és mindenkit meghívott ebédre. Kocsival. A nagy idegességében engem ott felejtett... :(  De egy másik finn, diák és luteránus pap elintézte, hogy Amosszal és Geoffrey-val mehessek. Klasz volt, afrikai zene ment a magnóban, és... és.....és..... egyszerre csak gondtalanul bambuló szemeim előtt egy moose vágott át az úton!!! Pont a 2 kocsi között!!! KÉsőbb Rupert mesélte, hogy David, a püspök hogy felujjongott, hogy de jó! Szarvas! Hol a fényképezőgépem?? és ő nem merte azt mondani neki, hogy "ilyen közel még sosem járt a halálhoz......"

A házhoz megérkezvén, ami egy valószinűtlen utca, mely gyakorlatilag egy hosszú erdei ösvény, közepén állt, fűnek-fának elujjongtam én is. A ház kék, fa, a hátsó ablakból tömör erdő a kilátás, és nincs folyó víz. Viszont kaptunk welcome paradicsomlevest pirított kiflivel, ami kegyetlenül finom volt!!, és el is hadarta a receptet a kocsiban visszafelé, de nem értettem a felét, és azt is elfelejtettem felírni. Aztán jött a tortilla szerűség, inkább nevezzük krumplis lepénynek, amiről sokat mentegetőzött, hogy már kihűlt, és hogy Teronak sikerült valami olyan krumplifajtát kiválasztania (a finnek imádják a különféle fajta krumplikat), ami 5 órán keresztül sült!! Tényleg ki volt hűlve, de volt mellé mindenféle saláta, olyan is, amiben az "én népem" paprikálya is szerepet kapott. És nem tudom mit kezdtek volna, ha nincs nálam véletlenül egy 1eurós boltban vett kínai zsebkés, mert kés ugye nem volt a láthatáron. Én vittem diós sütit, egy ír sütis dobozban, ami persze Rupertnek azonnal feltűnt...

Szóval szorosan voltunk, de sok jó ember ugye kis helyen is elvan. Én Kristian-nal beszélgettem, meg turkuiakkal, és Anjával, aki franciatanárnő. És láttam hogy a háziaknak rengeteg DVDje van... :)

Jókat dumáltunk, de végül haza kellett menni. Én megint Ruperttel mentem, de ezúttal 5en ültünk. Vagy 4-en? Mindegy, Tero is jött. Az út fontosabb emlékei közé tartozik, hogy felhívott Klári azzal, hogy közelgő Szentpétervári útunkhoz lélekszakadva szereznek be vízumot épp, mert majd'lejár a határidő, mondom nincs meeting? Nincs, és mondom a nyavaja beléjük, és hevesen szidtam őket, és hívjatok majd vissza mi lett, és mondom nem vagyok a városban... Aztán letettem és sűrűn szégyelltem magam a bent ülők előtt ilyen hangosan idegen nyelven beszélni, de úgy tűnt élvezték,,, és Kristian elkezdett elmélkedni a nyelvek hasonlatosságán, és hogy egyedül a meeting szót értette. Mert az ugye angolul volt. Magyarázkodtam valamit a ruszki vízumról... Rupertet meg valaki megkérdezte, mondván, nagy szakértő. De megköszöntem, hogy bizony már (talán) sinen vagyunk...

A másik nagy esemény, hogy Rupertet elősször életében lemeszelték gyorshajtásért! A város D-i részében. Átment a rendőrök kocsiába megbeszélni, hát került vagy 150 e-ba, pedig csak alaptarifát fizetett, mert pap... nagyon sietett hogy vissza érjünk a csütörtöki misére.... :(:(:( szegény...

Nekem volt még 1 órám, azalatt bevásároltam és találkoztam Martinékkal, meséltem is a kalandjaim, különösen kitérve a szarvasra!!

Persze énekkar, próba, konzultációk, helyfelméérés. Sarah elhozta Benjit :) Olyan cuki, és minha énekelne :)

Az anglikánoknál mindenki beállhatott apostolnak, aki akart, lábat mosatni, és a legnagyobb jelen levő méltóság végezte, tehát a püspök. Csak le kellett a zoknidat húznod, és ennyi. És az Ubi caritas-t énekeltük, latinul, az általam ismert dallam szerint, ami nagyon jól esett! Egyszer próbán mondta is Edward, hogy bocsi, nekem ez biztosan nagyon unalmas, mert úgyis tudom, én meg válaszoltam, hogy nem latinul, úgyhogy mégis kihívás :) . Még énekeltünk, amikor hozzám ért a püspök, és rém vicces volt úgy énekelni, hogy közben hideg vízzel mossák a jobb lábam... :):):)  (még az elején csináltam néhány lopvaképet, felbátorodva azon, hogy Tuomas gyakorlatilag megkért rá....)

Nagyon szép szertartás volt, bár egyeseknek, mint az ausztrál fickónak, ez túl katolikus, de nekem irtóra tetszett! És a végén lehetett virrasztani ott. Éjfélig. Egy darabig maradtam fönn, a kápolnában, hogy a töbiek lemenjenek a konyhába erőt gyűjteni, és én relatíve gyedül maradhassak, aztán én is lementem, ahol a klérus tagjai kávézgattak és beszélgettek, erőt gyűjtve. Ó, az a nagy halom kaja az asztalon! Ó, az a kötetlen beszélgetés, vajaskenyér, s némi pulla társaságában!!! A püspöknek magyaráztak sok mindent, ő csinált néhány képet, hogy ne csak már én fényképezzek ( :) ), és belemerültünk a felkészüléssel teljes, jó hangulatú Nagycsütörtök éjszakába. ,,,

Aztán egy kicsit kinéztünk, ahogy próbálják a nagy helsinki keresztutat a bazilika lépcsőjén...

De sajnos 10 körül haza kellett mennem, sonkát főzni... amivel amúgy iszonyúan meggyűlt a bajom!!